Tóth Gergővel, a Follow The Flow, a Con Fuoco klasszikus gitárduó és a Madarat tolláról (korábban: Birds of a Feather) zenekar énekes-gitárosával, valamint Tolnai Hellával, a Csokonai Nemzeti Színház színművészével közösen, Fraktálok fantázianévvel jelentkeztünk a Köszönjük, Magyarország! pályázatára, amelyet kifejezetten költő-színész-zenész hármasokra írtak ki, hogy a középiskolák diákjaihoz eljuttassák a kortárs irodalmat. A sikeres pályázatnak köszönhetően 2021 márciusában öt középiskolába látogattunk el, megfordultunk a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, a Debreceni Ady Endre Gimnáziumban, a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, valamint hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban is. A művészetközi együttműködésen alapuló programon a szerelmi és családi tematikájú, valamint a természeti és technológiai környezet támasztotta kihívásokhoz kapcsolódó verseim közül hangzott el néhány. Tóth Gergő megzenésítve adott elő a szövegeim közül párat, olykor Tolnai Hellával duóban, akivel én pedig felolvasás formájában dialogizáltam, a közösen kiválasztott versek felváltott és olykor közös előadásával. A rendhagyó irodalomórák zárásaképp beszélgettünk az arra nyitott diákokkal, az Ady-gimi néhány diákja még beszámolót is írt a programról.
A Szépírók Társasága felkérésére két egyéni rendhagyó irodalomórán is részt vettem a hónap vége felé, mégpedig a BE(p)Art – Grow with Arts nemzetközi projekt részeként. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma mellett a Debreceni SZC Irinyi János Technikumba látogattam el, utóbbiban a Két akarat című kötetem versei ismét érettségi tételként jelennek majd meg az idei végzősöknél.
Rendhagyó irodalomóra a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában (fotó: Tóth Áron)