A Tálti és a Világfa egy környezetvédelmi tematikájú gyermekdarab, amelyet a MűvészTér Műhely Egyesület felkérésére írtam. Az ökoszínházi előadás ősbemutatója 2018. március 27-én (kedd) 14 órától lesz a debreceni Ibolya Utcai Általános Iskola tornatermében, ugyanis az itteni színjátszószakkör jóvoltából került színpadra a szöveg. A belépés nyitott és ingyenes, de gyereknapon, azaz május 27-én (vasárnap) 17 órától szélesebb körben is látható lesz a Kölcsey Központ nagy előadójában. A darabról részletesebben is meséltem Szabó Krisztinának, a beszélgetés ide kattintva olvasható el.
Rendező: Sebestyén Mária, a színjátszó szakkör vezetője
Konzulens: Vranyecz Artúr, a Csokonai Színház színművésze, rendező
Díszlet- és jelmeztervező: Tóth Ilona Csilla
Zeneszerző: Ghost Toast zenekar
Tálti és a Világfa-premier