Barna Péter tanulmánya A lírai én közvetett konstruálása és dekonstruálása Áfra János Glaukóma című kötetében címmel a Palócföld 2013/5-ös számában olvasható, amely a napokban jelent meg. Íme egy kis ízelítő az eddigi legátfogóbb értelmezésből: „Érdekes, mondhatni váratlan koncepcióhoz nyúlt Áfra. A Glaukóma egy rendkívül személyes, érzékeny, intim témákat feszegető kötet. A szerző mindezt úgy valósította meg, hogy a lírai alanyt egyszer sem szólaltatja meg E/1-ső személyben. (Vannak a kötetben E/1 személyű versek, azoknak a beszélője azonban nehezen beazonosítható.) Mivel külső elbeszélők segítségével jelenítődik meg az alany, a lírai én teljes mértékű megjelenítése soha nem megy, soha nem mehet végbe teljes mértékben, ugyanis csak részleteiben, az elbeszélés szegmenseitől, a megjelenítő szereplőktől függve rajzolódik ki. Az olvasó így részese a lírai én közvetlen felépítésének, konstruálásának, ugyanakkor leépítésének, dekonstruálásának is.” Párhuzamosan egy kötet utáni vers, az Otthonról el is megjelent a lapban, mégpedig nagy örömömre a szám nyitószövegeként, ahogy a friss, őszi Apokrifben Az alvó kert is.