Tánc, kép, vers, zene

A mágikus versekből olvasok fel egy csodatehetséges debreceni fiatal (tényleg fiatal, még középiskolás) művész, Turchányi Zsófia Szindróma című kiállításának megnyitóján, mégpedig úgy, hogy közben egy kis atmoszferikus zene is kíséri majd a szöveget, Zsófi pedig Varga Enikővel közösen mutat be táncimprovizációt ezekből inspirálódva. Emlékidézés lesz ez, illetve talán valaminek a folytatása is egyben, hisz a rimetriázós időkben csináltunk már hasonlót együtt.

A debreceni Incognito Club ad majd otthont a melankolikusan mesés képeknek, s az eseménynek, amely 2017. január 10-én (kedd) 18.30-tól lesz.

Turchányi Zsófia festménye