Varga Tamás a debreceni fotós szcéna középgenerációjának legjelesebb alakja. A pszichiáterként is dolgozó művész Silver című önálló tárlata egy nagy válogatással nyújt betekintést az alapvetően az archaikus fotóeljárások újrafelfedezésével kísérletező életmű alakulásába. A debreceni kiállítás a Kölcsey Központ Bényi Galériájában nyílik meg 2024. október 31-én (csütörtök) 18:00-tól, és örömömre szolgál, hogy én mondhatom el a szakmai megnyitót az eseményen, ahol a debreceni Neonhal zenekar is közreműködik.
A fotós az alábbi módon összegez saját praxisával, illetve az évtizedes kísérletezést bemutató összeállítás távlataival kapcsolatban: „Munkáim zömét nagy formátumú fényképezőgéppel készítem. A 19. század végén és a 20. század elején munkálkodó mesterek mellett a kortárs alkotók és tendenciák is hatással vannak rám és képeimre. Érdeklődésem középpontjában történelmi eljárások, leginkább a nedves kollódiumos eljárás és az ezüst zselatinos szárazlemezek állnak. Nem kívánok az archaizálók útján haladni, friss, kortárs szemlélettel igyekszem kiaknázni a képek egyediségét, sokszor vegyítve az eljárást a digitális képalkotással. Az alkotás folyamatának minden része izgat és izgalomba hoz. Bonyolult és összetett érzés az, ha egy felvételt kitalálunk, ezt hosszasan érleljük, előkészítjük a hozzá szükséges anyagokat, elvégezzük a manuális feladatokat, igénybe vesszük elődeink eszközeit, gépeit, tudását, majd csak ezek után exponálunk és nem azonnal visszanézzük a képernyőn. Nekem még fontos a mesterségbeli tudás, vonz a sötétkamrában az egyedüllét, az anyaggal való közvetlen kapcsolat, az egy és megismételhetetlen, ennek megfelelően a képek kézbe fogható formájú létrehozása. Mindezt 21. századi fejjel, szemmel, látásmóddal akarom művelni, figyelve a friss áramlatokat és használva a modern kor vívmányait. A kiállításon a legfontosabb projektjeimből látható válogatás, lehámozom a bő 10 év rétegeit.”
![]() |
Varga Tamás: Silver |