Művészek a klímatudatosságért

A Művészek a klímatudatosságért egy összművészeti kezdeményezés, amelyet azért indítottunk el, hogy a magyar írók, költők, képzőművészek, zenészek, filmesek, táncosok, slammerek és színészek közreműködésével minél szélesebb körben hívjuk fel a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófára, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára, valamint hogy reflexív és reaktív platformot teremtsünk a közös problémák és a megoldási lehetőségek megvitatására. A célokról részletesebben itt.

Egyrészt egy kihívássorozatot indítottunk a Facebookon Závada Péterrel, aminek keretében mindenki saját vállalásait oszthatja meg szövegesen vagy videóban, további embereket biztatva ugyanerre, másrészt kortárs költőket kértünk meg, hogy olvassanak fel a témához kapcsolódó verseket szeptember 19-én (csütörtök) 20 órától a budapesti Trafóban. Az est keretében egy kerekasztal-beszélgetést is tartunk a klímakatasztrófa kérdésével foglalkozó szakemberek részvételével. A Facebook-eseménynél néhány nap alatt több ezren jelezték érdeklődésüket vagy részvételi szándékukat.

Olafur Eliasson: Ice Watch (2014)