Kortársak kortárs olvasatban

A Szépirodalmi Figyelő most induló programsorozata, a Kortársak kortárs olvasatban a velünk élő irodalom jelentős alkotóit, valamint a fiatalabb nemzedéket közös gondolkozásra, értelmezésre és alkotásra hívja. Egy-egy jelentős szerző egy-egy kiemelt szövegének vagy szöveguniverzuma jellegzetes motívumainak újraírására, továbbgondolására kérik fel a fiatalabb nemzedékek alkotóit. Elsőként Géczi János verseinek világába nyerhet betekintést, aki eljön a 2023. április 21-én (péntek) 17:00-kor kezdődő eseményre. A veszprémi Dubniczay-palotában a fókuszba helyezett író-képzőművész immu Pets című kiállításának terében várjuk majd az érdeklődőket. Seres Lili Hannával nemcsak az életműre vonatkozó megjegyzésekkel, de versreflexiókkal is készülünk, és persze Géczi szintén bekapcsolódik a beszélgetésbe, amelyet meghívónk, Vass Norbert, a SZIFONline felelős szerkesztője moderál majd. 

Kortársak kortárs olvasatban