Nagy örömmel adok hírt róla, hogy a 2023-as Budapesti Ünnepi Könyvhéten kihirdették az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj idei győzteseit, és András László, Erdős Virág, Fenyvesi Orsolya, valamint Zsille Gábor mellett az én pályázatomat ismerte el a szakmai zsűri, Keresztury Tibor pedig különdíjat kapott.
A féléves támogatást biztosító ösztöndíjra 35 és 65 év közti szépírók pályázhattak könyvtervekkel, és – mint az eredményhirdetés alkalmával kiderült – az anyagi juttatás mellett a Tér 12 Kulturális Egyesülettel együttműködésben művészetközi együttműködések is megvalósulnak majd a bevonásunkkal.
A bírálóbizottság tagjai ezúttal Benedek Anna, Babiczky Tibor, Mirtse Zsuzsa, Szijj Márton és Valuska László voltak. Hálás vagyok, hogy bizalmat szavaztak az öt éve íródó anyaverses kéziratnak!
A következő hónapokban elsősorban a különféle vallások anyaistennőit megszólító himnikus szövegek írására, illetve a kapcsolódó kutatómunkára szeretnék koncentrálni. Az első ilyen jellegű verseim a friss Jelenkorban és Forrásban olvashatók.
Az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj kihirdetése 2023. június 9-én (fotó: Szirák Sára)