3 tábor, 3 műhely

A szülővárosomban nyaranta megrendezett Hajdúböszörményi Írótáborban (HÍR) tanultam ki a kreatív írás oktatásának csínját-bínját, ugyanis a kezdetektől szemináriumvezetőként vehetek részt az itt zajló munkában. Az esemény idei megvalósulása a sikertelen pályázatok miatt…

Tovább "3 tábor, 3 műhely"

Jubileumi HÍR

Idén nyáron lesz a tizedik Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR), számomra is jubileumi alkalom ez, hiszen eddig minden évben ott voltam versszeminárium-vezetőként az általam elkeresztelt eseményen, és reményeim szerint idén sem lesz ez másképp.…

Tovább "Jubileumi HÍR"

V. HÍR

Az V. Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR) célja, hogy minden korosztályhoz, s különösen a fiatalok szélesebb köréhez eljusson a kortárs irodalom. Versírással, publikációs lehetőségekkel, folyóiratkultúrával és a szerkesztés alapelveivel foglalkozó kis szemináriumot…

Tovább "V. HÍR"

IV. HÍR

Immár negyedjére rendezik meg szülővárosomban a Hajdúböszörményi Írótábort, idén végre újra az eredeti helyszínen, a felújított Fürdőkertben 2015. június 23. és 27. között. Idén nyáron többek közt Kányádi Sándor, Ferdinandy…

Tovább "IV. HÍR"

III. HÍR

A szülővárosomban Papp-Für János által harmadjára is megrendezett Hajdúböszörményi Írótábor 2014 június 24. és 28. között fogadja az érdeklődőket, különös tekintettel a fiatalokra. Nekik tartok majd szépírói szemináriumokat minden délelőtt a…

Tovább "III. HÍR"