Szép versek 2015

Idén négy szövegem került be, és (micsoda egybeesés) ez épp a negyedik alkalom, hogy szerepelhetek az antológiában. A 2015-ös Szép versekkel visszatér az év legjobb folyóirat-publikációival egy rég elhagyott szokás is: a szerzők ismét arcot kapnak egy-egy portréképpel, miközben a borítódesign továbbviszi azt a poszthipszter fazont, ami tavaly indult el. A szerkesztő: Szegő János. A szerzők pedig most is nagyrészt az ismertebb szerzők közül kerültek ki, ugyanakkor már messze nem én vagyok a legfiatalabb. A Szép versek és az R25 antológiák bemutatója: 2015. június 6. (szombat), 10.00, Ünnepi Könyvhét, Nagyszínpad, Budapest, Vörösmarty tér, moderál: Czinki Ferenc, beszélgetőtársak: Áfra János és Szegő János.

Szép versek 2015