Ezt most csak azért, hogy végre valamit. Bár nem igazán unatkozom, így régen frissült a digitális fülem. Amúgy félek, hogy előbb-utóbb tényleg szükségem lesz valami ilyesféle felszerelhető izére, ami javítja a hallást. Folyton visszakérdezek, és épp annak a szavát hallom félre legtöbbször, akit a legjobban szeretnék érteni. Amúgy meg príma minden, talán még ebben az életemben nem is indult ilyen édesen év. Pár napja letudtam a vizsgaidőszakot, meg kijavítottam az összes esztétika szakos hallgatóm beadandóját, ők voltak az első tanítványaim, igaz csak tömbösítve kellett elviselniük, kiállításokról pedig írniuk. Azóta én is írtam, s tegnap végre leadtam a Műértőnek a végterméket. Debrecen képzőművészeti életéről. Így általában. Ezt kérte Andrási Gábor, valamiféle általános keresztmetszet. Térben és történetileg. Aztán lett, ami lett. Vagyis lesz a februáriban. Egy hétig vándoroltam a debreceni galériák között, tanulságos volt, nem kicsit. A napokban reggelente az Alföld szerkesztőségében tördelek, épp a márciusi számot, holnap meg irány Budapest, JAK elnökségi ülés a Kossuth Klubban. Tervezzük a következő hónapok programjait. Debrecen tekintetében várható: februárra Mezei Gábor épp megjelenés alatt lévő Függelék című kötetének egy bemutató, majd március 6-án az Apokrif folyóirat bemutatkozása, helyszín talán a Színláz Stúdió.
