Trendi még a költészet, vagy valóban lejárt az ideje, mint azt sokan gondolják? Látva a fiatalirodalmi táborok, kreatív írás műhelyek, költészet blogok és slam poetry estek sikerét, az biztos, hogy az Y és Z generáció tagjai közül minden eddiginél többen kísérleteznek és jelennek meg a nyilvánosság előtt verseikkel. De vajon ebből a végtelen szövegáradatból mi marad fenn azután? Hogyan válik valakiből sikeres szerző? Milyen állomásai vannak az idáig vezető útnak, és hol járnak ezen az úton a fiatal debreceni szerzők, milyen lehetőségeik vannak?
Az Irodalmi kávéház programsorozat következő vendégei debreceni illetőségű szerzők, akik közül Horváth Imre Olivér a Nem szimpátia című könyvével már négy éve debütált, Sebők György könyve épp megjelenésre vár, Papp Gréta és Ráday Zsófia esetén pedig rendszeres folyóirat-publikációikból tudható, hogy lassan elérkeznek a kötetösszeállítás kérdéséhez, és az est legfiatalabb vendége, Gyarmati Dominik is publikált már, de közben dalszerző-frontemberként látványosabb sikereket ér el, az estet a felolvasások mellett az ő versmegzenésítései színesítik. A debreceni Nagyerdei Víztoronyban 2020. augusztus 17-én (hétfő) 18 órakor kezdődő beszélgetést én moderálom. A belépés ingyenes.
Irodalmi kávéház fiatal debreceni szerzőkkel