Gérecz Attila-díj 2014

Az Emberi Erőforrások Minsztériumának Felelős Államtitkárságának közleménye: „A Gérecz Attila-díjat idén Áfra János kapta az etika és az irodalom, illetve a szociális problémák iránt is érzékeny Glaukóma című, 2012-ben megjelent verseskötetéért.” Tavaly a díjat nem osztották ki, mostantól kétévente egy szerző kapja meg majd mindig az egykötetesek közül.

Az MTI közleményéből, ami a Magyar Írószövetségben megtörtént díjátadóról tudósít: „Papp-Für János költő laudációjában elmondta: Áfra János költészete azért válik kiemelkedően hitelessé, mert kivételes erővel láttatja is képeit; legszembetűnőbb és legrokonszenvesebb vonása az őszinteség. Alkotói sokoldalúságát bizonyítja, hogy nemcsak költőként mutatkozott be eddig, hanem képzőművészként is volt két tárlata, ezen felül az irodalmi élet aktív szervezője – méltatatta a díjazottat Papp-Für János. Áfra János az oklevél és a pénzjutalom mellett Rácz Edit kisplasztikáját vehette át Hausenblasz Dórától.” 

Az elismerést 1992-ben Kárpáti Kamil alapította. Sokáig a magánalapítású díjat a Stádium Alapítvány elnöke, Kárpáti Kamil és az Írószövetség mindenkori elnöke adta át az arra érdemesült fiatal alkotó(k)nak. Később, 2002-ben a díj minisztériumi díjjá vált. A legújabb minisztériumi rendelet értelmében a díjat kétévente ítélik oda. A díjat az elmúlt években olyan alkotók vehették át, mint Lackfi János, Grecsó Krisztián vagy Győrffy Ákos. A kuratórium tagjai Mezey Katalin (MMA), Rózsássy Barbara (Magyar Írószövetség) és Gaborják Ádám (József Attila Kör) voltak.

Gérecz Attila magyar költő, sportoló, forradalmár, 1956 hősi halottja. Összeesküvés vádjával 1950. december 8-án letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. 1956. október 30-án szabadult, szabadságharcosként november 4-étől részt vett az utcai harcokban. A Rókus kórháznál egy T–34-es gépfegyversorozatából halálos lövés érte.

A 2014-es Gérecz Attila-díj átadása (fotó: Magyar Írószövetség)