Selmeczi Bea dramaturg csinált egy versösszeállítást, amelyből a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatával Horváth Csaba rendez előadást a magyar kultúra napjára. Az Évszázadok, szerelmek című előadás, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen volt régen a szerelem megélése, és milyen most, január 22-én (hétfő) 18:00-tól lesz megtekinthető. A műsorban a vágy kialakulásától a boldog egymásra találáson át a szakítás fájdalmas tapasztalatáig, illetve az együtt leélt életig haladnak a szövegek. Az is láthatóvá válik, hogyan találnak a költők szavakat a kapcsolódó érzések halmazára, s mennyiben állíthatók párhuzamba vagy épp szembe a klasszikus és a kortárs szerelmes versek. A műsorban elhangzó versek szerzői: Áfra János, Arany János, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Bognár Péter, Csokonai Vitéz Mihály, Erdős Virág, Gergely Ágnes, Hervay Gizella, Karafiáth Orsolya, Krusovszky Dénes, Madách Imre, Mestyán Ádám, Nádasdy Ádám, Nemes Nagy Ágnes, Janus Pannonius, Petőfi Sándor, Petri György, Pilinszky János, Simon Márton, Szabó T. Anna, Terék Anna, Térey János, Tóth Réka Ágnes, Ungvárnémeti Tóth László, Varró Dániel, Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor, Závada Péter. Részletek a színház honlapján olvashatók ide kattintva.
Horváth (fotó: Vörösmarty Színház)