Boglár itt és most

Idén ötven éve, hogy a hatóságok bezáratták a balatonboglári kápolnát, a magyar neoavantgárd egyik legfontosabb és mára talán legismertebb helyszínét, ahol négy éven át – elsősorban nyaranta – összesen csaknem kétszáz művész állította ki munkáit, és számos kísérőprogram is megvalósult. Galántai György 1968 és 1973 között Balatonbogláron működtetett kápolnaműterme a 20. századi magyar művészettörténet több szempontból kulcsjelentőségű intézménye. Magyarországon 1968-ban indult el az új gazdasági mechanizmus, a relatív enyhülés vége pedig 1973-ban érkezett el, éppen akkor, amikor a hatalom ellehetetlenítette a helyszín működését. Az itt megrendezett kiállítások művei közül számos kiemelkedő fontosságú a 60–70-es évek kelet-közép-európai képzőművészetében. 

A balatonfüredi Vaszary Galériában látható tárlat megkísérli a fiatalabb generációk számára is érthető módon kultúrpolitikai kontextusba helyezni a Balatonboglári Kápolnaműterem történetét a kezdetektől a bezárásig, illetve azon túli hatását is vizsgálja. Hogyan lehetett a szocializmus idején egy kápolna a kortárs művészet helyszíne? Kik voltak a tiltottak és kik a tűrtek? Hol helyezhető el az eseménysorozat a korabeli nemzetközi művészeti összefüggésrendszerben? Hogyan volt lehetséges, hogy egy rövid időszakban a kápolnaműterem olyan alkotók találkozási pontjává vált, akik sem korábban, sem később nem találtak közös nevezőt? Kurátor: Mélyi József.

Boglár itt és most kiállításon 2023. augusztus 5-én (szombat) 17:00-tól tartok tárlatvezetést, amelyen a részvétel a kiállításra váltott belépőhöz kötött. Teljes árú jegy: 2600 Ft, kedvezményes jegy: 1300 Ft.

Boglár itt és most