A semmi nem késik

Vannak akik keresik az igazságot. Vannak akik elhiszik, hogy megtalálták. Mások pedig csak úgy tesznek, mintha hinnének a kozmikus összefüggésekben, és megtanulják saját hasznukra hajtani az emberek naivitását. De mi is történik, ha egy kisebb közösség sorsa válik a játszadozás tétjévé? Valami ilyesmiről szól az első drámám, A semmi nem késik, ami a tavalyi felolvasó színházi bemutató után most ténylegesen is színre kerül Lakó Zsigmond rendezésében. A Debreceni Nyári Egyetemi Színházi Estéken, az Ökológia Intézet mögötti Amfiteátrumban 2015. június 20-án (szombaton) 20 órától lesz látható a Színláz Társulat előadása. Zenél: Katona Lóránt. Előadják: Bajzát Ágnes, Bakota Zalán, Boros Dóra Veronika, Krivi Dóra, Marczin I. Bence, Pálóczi Zoltán, Somogyi Tibor, Suha Anna, Szakál Dóra és Székely Erika. A belépés ingyenes.

Áfra János: A semmi nem késik (2013)