Anyagcsere íróműhely

A tanévvel együtt induló új irodalmi műhely első alkalmára elsősorban azokat várjuk, akik szívesen megbeszélnék befejezetlennek érzett, még nem publikált írásaikat, nyitottak a kritikai észrevételekre, illetve a szakmai párbeszédre. A program ugyanakkor azok számára is nyitott, akik inkább olvasóként/hallgatóként kapcsolódnának be a közös gondolkodásba, saját írás helyett inkább véleményüket osztva meg.

A terv szerint havonta megrendezett sorozat első alkalmára 2026. szeptember 15-én (kedd) 17:00-tól kerül sor a Másik Műhelyben (1115 Budapest, Bartók Béla út 112.). Megtisztelő, hogy a műhely vezetésére engem kért fel Tallér Edina.

A részvétel díjmentes, de a limitált férőhely miatt regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a masikmuhely@gmail.com címen lehet. A megbeszélésre szánt (maximum 2–3 oldal terjedelmű) írásokat a program előtti nap éjfélig kell elhelyezni a visszajelzéskor kapott feltöltőfelületre.

A beérkezett szövegeket a műhely során kivetítjük, majd együtt olvassuk és beszéljük át, miközben írásban is megjegyzésekkel látjuk el a dokumentumba került anyagokat. A résztvevők a korrektúrázott verziót ezt követően visszakapják, hogy alaposabban is megfontolhassák a felvetéseket.

A program megvalósulását a Szépírók Társasága támogatja.

Anyagcsere: új íróműhely a Másik Műhelyben (fotó: Rohonczi Anita)