A debreceni Versműhely azért jött létre, hogy a fiatal szerzőket támogassa a kortárs irodalom megismerésében, a saját költői hang megtalálásában, a készülő szövegek szerkesztésében, a publikációs tevékenységben, egyúttal megmutatkozási felületet, motiváló közeget biztosítson számukra. A 2017 novemberében tartott első alkalom óta harminc műhely valósult meg a MODEM Zöld kilincs kávézójában, ahol továbbra is rendszeresen zajlanak nyitott alkalmak.
Közreműködnek Aradi Vivien, Balogh Anett, Bokor Judit, Csatári Tímea, Darabán Enikő, Horváth Imre Olivér, Kepics Zsolt, Kovács Edward, Kovács Kincső Csenge, Kovács Péter, Nagy Anna, Poór István, Rezes József, Szegedi Eszter, valamint Gyarmati Dominik, akinek az előadásában versmegzenésítések is hallhatók lesznek. Moderál Áfra János, a Versműhely vezetője.
A Malter bárban jövő hónaptól a műhelytagokat beszélgetős-felolvasós formában közelebbről is megismertető estsorozat indul, ahová szintén nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt. A programsorozat a Microsoft Word korrektúrafunkciója után Változások követése címet kapta, ez az a funkció, amit mindig bekapcsolunk, amikor a műhelyeken együtt nekilátunk a szövegek szerkesztésének, a javaslatok megfogalmazásának és lejegyzésének.
Versműhelyes esemény a MODEM belsőkertjében