A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 2019-ben indított kísérleti művészetpedagógiai projektje 2022 októberében a végéhez ért, ennek záróakkordjaként 2022. október 24. és 2023. március 19. között látható az a tárlat, amelyen a rendszerváltás óta eltelt 30 év magyar kortárs művészeti világát mutatják meg különleges módon, a művészetpedagógiai programokon készült reflexiók kíséretében. A tárlat kurátorai Don Tamás, Mélyi József és Szabics Ágnes.
A kurátorok az 1989 és 2020 közötti időszak minden évéből kiválasztottak egy-egy hazai művésztől egy-egy műalkotást, melyekről a korszakkal foglalkozó művészettörténészek és elméleti szakemberek – egy múzeumpedagógusokkal és középiskolai tanárokkal közösen kialakított szempontrendszer figyelembevételével – átfogó elemzéseket írtak. A műveket a MODEM egy-két hónapra kiállította – minden tárlathoz a szövegekre épülő múzeumpedagógiai gyakorlatok tartoztak.
Kiállító művészek: Albert Ádám / Antal Balázs & Hatházi László és Fodor Zoltán / Benczúr Emese / Birkás Ákos / Borsos Lőrinc / Bukta Imre / Chilf Mária / Csákány István / Csörgő Attila / Eperjesi Ágnes / Esterházy Marcell / Fabricius Anna / Fátyol Viola / Gerhes Gábor / Gémes Péter / Gőbölyös Luca / Imre Mariann / Jovánovics György / Kicsiny Balázs / KissPál Szabolcs / Kis Varsó / Kocsi Olga / Lakner Antal / Nemes Csaba / Németh Hajnal / Németh Ilona / Pauer Gyula / Société Réaliste / Szabó Dezső / Szilágyi Lenke / Trapp Dominika / Várnai Gyula.
A 30+ kísérleti művészetpedagógiai projekt 2022. március 18-ai (szombat) finisszázsán 16:00-tól Don Tamás tart kurátori tárlatvezetést, 17:00-tól pedig a projekt eredményét összegző katalógust mutatjuk be Loncsák Noémi szociológussal, a Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszékének tanárával, valamint Kiss Papp Csillával, a Medgyessy Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettesével közösen.
Kiállítási enteriőr a 30+-ról a MODEM-ből (fotó: Vigh Levente)